Pécsi Tudományegyetem

Tanárképző Központ

 

TANÉVINDÍTÓ MENTOR FÓRUM 2018. 08.29.

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Elismerésben részesültek a legkiválóbb mentorok

 

A Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Központja újabb Mentor Fórumot rendezett augusztus 29-én a tanárképzés szakmai gyakorlataiban résztvevő köznevelési és felsőoktatási szakemberek számára.

A most megrendezésre kerülő Fórum kiemelt eseménye volt, hogy először került sor Az Év Vezetőtanára, Az Év Mentortanára és Az Év Mentorpedagógusa kitüntetések ünnepélyes átadására. A kitüntetéseket a Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Központjának Tanácsa alapította 2018-ban azzal a céllal, hogy a hallgatók mentorálásában vagy a hallgatók gyakorlatának a vezetésében tartósan kiemelkedő színvonalú, példa értékű munkát végző, köznevelésben dolgozó pedagógusok munkáját elismerje.

2018-ban, az alapítás évében AZ ÉV VEZETŐTANÁRA kitüntető címet Rózsahegyi Ágnes mesterpedagógus, a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda vezetőtanára kapta, AZ ÉV MENTORTANÁRA Dancsházy-Nagy Ágnes mesterpedagógus, a Pécsi Kodály Zoltán Kollégium nevelőtanára, és AZ ÉV MENTORPEDAGÓGUSA Runyai Zsuzsanna szakvezető, a PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda tanítója lett. A díjak átadására a meghívott köznevelési és felsőoktatási szakemberek jelenlétében került sor.

magyar
Esemény dátum: 
szerda, 2018, augusztus 29 - 14:00 - péntek, 2018, augusztus 31 - 17:00
You shall not pass!