Mesterséges intelligencia, mesterséges intimitás – A MI alkalmazások jelene és jövője
A Pécsi Tudományegyetem Pedagógusképző Központja és a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda által szervezett jubileumi XX. Mentor Fórum rendezvény 2026. április 21-én a Babits Mihály Gimnáziumban került megtartásra. A szakmai rendezvényen résztvevő vezetőtanárokat, pedagógusokat, a partnerintézmények köznevelési és szakképző intézmények vezetőit, tanárait és oktatóit, a tanárképzésben részt vevő egyetemi oktatókat, az oktatásszervezésben együttműködő kollégákat Turi Katalin, a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda főigazgatója és Dr. Gerner Zsuzsanna, a Pécsi Tudományegyetem Pedagógusképző Központjának vezetője köszöntötte.
Az első plenáris előadást Dr. Guld Ádám, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Társadalom- és Médiatudományi Intézetének egyetemi docense tartotta. A jövőbe mutató, gondolatébresztő prezentáció a mesterséges intelligencia (MI) jelenét és feltételezett jövőjét vette górcső alá. Áttekintést kaptunk arról, hogyan alakítja át a MI a médiatartalmak készítését, terjesztését és használatát, valamint milyen új kérdéseket és kihívásokat vet fel a felhasználók, a szülők, a pedagógusok és a gyermekek számára.
Jaszenovics Sándor, a PTE Gyakorló Iskola Babits Mihály Gimnáziumának tanára A 21. századi készségek fejlesztése digitális eszközökkel című előadásában olyan gyakorlatorientált módszereket mutatott be, amelyek használatával a pedagógusok hatékonyabban tudják támogatni a tanulás-tanítás folyamatát. Az interaktív prezentáció színesítette a digitális tanulástámogatás módszereinek palettáját és rávilágított arra, hogy a mesterséges intelligencia szerepe az oktatásban elsősorban a tanulási folyamatok gazdagítását és támogatását segíti.
A következő előadó Dr. Egervári Dóra, egyetemi adjunktus, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Humán Fejlesztési és Művelődéstudományi Intézet igazgatóját, a Pécsi Tudományegyetem 2020 óta működő Digitális Oktatás- és Tanulástámogató Központjának munkatársa a Tanulj, mint a profik! Módszerek, trükkök és digitális eszközök az egyetemi sikerhez című áprilisban debütált kötetét mutatta be a hallgatóság számára. Az ún. zöld könyv nemcsak az egyetemi hallgatóknak, hanem az őket támogató vezető- és mentortanároknak is segítséget nyújthat a modern oktatási környezethez való alkalmazkodásban.
Az utolsó előadásban Lévai Attila, a Pedagógusképző Központ munkatársa a szaktanácsadói látogatást, mint a Pécsi Tudományegyetem Pedagógusképző Központja által nyújtott szakmai szolgáltatás lehetőségét helyezte a fókuszba. A kölcsönös szakmai párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, amely a PTE és a pedagógusképzésben résztvevő partnerei között a jó együttműködésben és segítségnyújtásban valósul meg.
MENTOR FÓRUM
A rendezvény időpontja: 2026. április 21. kedd, 14 óra
Helyszíne: Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda Babits Mihály Gimnáziuma, 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 15.
A rendezvény célja: a vezetőtanárok, vezetőpedagógusok, gyakorlatvezető mentortanárok, mentorpedagógusok, intézményvezetők tájékoztatása a pedagógusképzés aktuális kérdéseiről, valamint, ismét lehetőséget teremtünk a közös gondolkodásra a tanári felkészítésről.
A meghívottak köre: a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda vezetőtanárai, mentortanárai, a PTE partnerintézmények gyakorlatvezető mentortanárai, a tanári felkészítés egyetemi oktatói, szakfelelős és szakmódszertant oktatók, a gyakorlóhely iskolák igazgatói, oktatásszervezők, a köznevelés, szakképzés és felsőoktatás érintett vezetői, a hallgatói önkormányzat képviselői.
A rendezvény programja:
14:00
Köszöntő - Turi Katalin főigazgató, Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda
Megnyitó - Dr. Gerner Zsuzsanna főigazgató, PTE Pedagógusképző Központ
14:10 – 14:50 Mesterséges intelligencia, mesterséges intimitás – A MI alkalmazások jelene és jövője
Előadó- Dr. Guld Ádám, egyetemi docens, PTE BTK Társadalom- és Médiatudományi Intézet
14:50 – 15:20 A 21. századi készségek fejlesztése digitális eszközökkel
15:20 – 15:40 Tanulj, mint a profik! Módszerek, trükkök és digitális eszközök
Előadó- Dr. Egervári Dóra, egyetemi adjunktus, PTE BTK Humán Fejlesztési és Művelődéstudományi Intézet
15:40 – 15:55 A szaktanácsadói látogatás, mint a Pedagógusképző Központ szakmai szolgáltatása
Előadó- Lévai Attila, pedagógusképzési szaktanácsadó, Pedagógusképző Központ
15:55 – Kérdések, válaszok
Büfé
