DR. GYÖRGY LÁSZLÓ KORMÁNYBIZTOS LÁTOGATÁSA A MAGYARSZÉKI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

2026. április 1-én Dr. György László kormánybiztos úr a Kökönyösi Gimnázium Magyarszéki Általános Iskolájába látogatott. Az iskolai ünnepi műsort követően a TM program múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgetett a fenntartó képviselőjével, PTE TM szakmai vezetőjével, az intézményvezetőkkel, a TM egyetemi oktatóval, a TM általános iskolai és egyetemi koordinátoraival. A program működtetésével kapcsolatos tapasztalatok megosztása után kormánybiztos úr a 7. és 8. osztályos mentorokat és mentoráltakat kérdezte a TM programban szerzett élményekről és pályaorientációs tervekről.

A Tanítsunk Magyarországért programot 2018. december 5-én, az Önkéntesség Világnapján indította útjára Dr. György László, az akkori Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Horváth Zita, az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, valamint Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának bevonásával.

A Tanítsunk Magyarországért program 2023 óta a Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Közhasznú Kft. és a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány együttműködése keretében valósul meg, költségvetési támogatásból, Dr. György László, a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos támogatásával.

A program célcsoportját a kistelepülésen élő 6-7-8. osztályos általános iskolás tanulók képezik. Az őket patronáló egyetemista mentorok feladata, hogy megmutassák nekik a településen túli világ izgalmait és lehetőségeit – állatkertet, múzeumot, középiskolákat, vállalkozásokat –, hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak. Vagyis segítsék őket abban, hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek –, és hogy a távolabbi jövőben megtalálják helyüket a munkaerőpiacon. 

A 2025/26-os tanévben országosan 25 egyetemen és több mint 100 általános iskolában van jelen a program. Az egyetemista mentorok segítségével több ezer általános iskolás diák részesülhet kortárs mentorálásban a Tanítsunk Magyarországért program keretein belül.

Baranya Vármegyében 9 általános iskolában jelenleg 57 mentor és 252 mentorált részvételével valósul meg a program. Egy hallgató átlagosan 4-5 kisdiákot vesz a szárnyai alá és segít nekik abban, hogy sikerrel fejezzék be az általános iskolát, és hogy a lehetőségeik szerint folytassák tanulmányaikat a középfokú oktatásban. 

A programban közreműködő egyetemeken a hallgatók felkészítést kapnak a diákok pályaorientációjának hatékony támogatására, elsajátítják a mentori tevékenységhez kapcsolódó legszükségesebb ismereteket és kompetenciákat.

 

PTE Hírcentrum: https://pte.hu/hu/hircentrum/tanitsunk-magyarorszagert-kormanybiztosi-latogatas-magyarszeken

PTE UNIVPécs tudósítás: https://www.youtube.com/watch?v=nj98f1UTFNg