Rácsodálkozni a világra: miért érdekes és érdemes természettudományt tanulni?

2025. szeptember 26-án került megrendezésre a 2025/26-os tanév őszi félévében a Tanítsunk Magyarországért! egyetemi mentorprogram keretében a Kutatók délelőttje - Természettudományos TM Élménynap a Pécsi Tudományegyetem az új belépő mentoráltak és egyetemista mentoraik számára. Közel hetven 7. osztályos diák öt Baranya vármegyei településről (Baksa, Egyházasharaszti, Kémes, Magyarmecske, Véménd) érkezett a PTE BTK-TTK Campusára. A gyerekek izgatottan várták, hogy megismerhessék kortárs egyetemista mentoraikat és részt vehessenek a PTE-n egy izgalmas, érdekes tudományos-ismeretterjesztő bemutatókkal színesített délelőttön. 

Dr. Gerner Zsuzsanna, a TM program szakmai vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy a természettudományos gondolkodás megalapozása már az óvodától kezdve az általános iskolán át vezet a természeti jelenségek megértésén keresztül. Az élményeken alapuló tanulás segíti, hogy ne csak elhiggyük, amit látunk, hanem valóban értsük is mi történik a körülöttünk lévő világban.

Dr. Pálfalvi László professzor úr meghökkentő fizikai kísérletekkel szemléltette hogyan lehet házilag hőlégballont készíteni, a türelmetlen ember milyen módon nyitja ki a pezsgősüveget. Arra is fény derült, hogy milyen módszerrel lehetséges a hangunkat oktávokkal megváltoztatni, miként törik szilánkokra egy rugalmas gumicső.

Imre Marcell, a Földtudományok Doktori Iskola hallgatója, a Földrajz és Földtudományi Intézet kutatássegítő munkatársa Miért tanuljunk természettudományt? - avagy miért csap be a józan ész? címmel tartotta meg interaktív bemutatóját, ahol sikerült a gyerekeket arra rávezetnie, hogy a természettudományos tárgyak tanulása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valóban eligazodjanak a világban. A tudomány kritikus gondolkodásra nevel és megtanít különbséget tenni látszat és valóság között. 

A mentorok és mentoráltak ebéd után szabad sétát tettek a PTE Botanikus kertjében, meglátogatták a Sponge City Esőkertet és a Miyawaki minierdőt. A 7. osztályos diákok élményekkel és új tapasztalatokkal gazdagodva tértek haza a PTE Természettudományi Karáról. Reméljük, hogy egyszer majd egyetemistaként is átlépik a Pécsi Tudományegyetem kapuját.

Az egyetemi mentorok Baranya vármegye hátrányos helyzetű kistelepüléseinek 7-8. osztályos tanulóit segítik abban, hogy befejezzék általános iskolai tanulmányaikat, tudatosan készüljenek a továbbtanulásra, megszakítás nélkül folytassák tanulmányaikat a középfokú végzettség megszerzéséig. A cél az, hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek stb. - és hogy a megszerzett képesítés birtokában elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon. A program lehetőséget ad arra is, hogy az egyetemi mentorok megmutassák a diákoknak a településen túli világ izgalmait és lehetőségeit – középiskolákat, egyetemet, állatkertet, múzeumot, vállalkozásokat -, hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle szakmából választhatnak.

A Tanítsunk Magyarországért! egyetemi mentorprogramról: https://www.tanitsunk.hu/hu